Változások

Nos megkezdődött... A projekt menedzsment egyik szépsége a változáskezelés. Tulajdonképpen ez folyamatos tevékenység, hiszen csupán egy dolog állandó a világon, az pedig a változás, így mindig van mit kezelni. Na, de a filozófiát félretéve, mire is gondolok? Hát nem arra, hogy ezentúl nem a Kedves Naplóm! megszólítással kezdem a bologomat, bár ez is egy változás, ami annak következménye, hogy megnéztem néhány profi blogot, és úgy érzem, hogy ez a kezdés felesleges, hiszen végülis (most, hogy már olvasóm is van) nem a naplómnak írok, hanem azoknak, akik elolvassák a soraimat. Na de, hogy maradjon is még olvasóm, és ne fúrja ki a kíváncsiság az odalát annak aki idáig már eljutott, elárulom milyen változás történt. A csapatunk eddig 3 alcsoportra volt felosztva, amelyből mi hárman a Túrisztika területet kaptuk (erről már írtam korábban), most pedig az egyik alprojekt, amelyik a High-Tech céggel foglalkozott volna megszűnt, és tagjait felosztották a másik két alcsoport között. Ennek következtében a 3 fős kis csapatunk szinte megduplázódott, és most már öten fogunk azért küzdeni, hogy Mianyangba minél több túrista eljusson és elégedetten távozzon. Ez látszólag csupa öröm és boldogság, csakhogy amit eddig hárman összegyüjtöttünk információkat azokat újra el kell mondanunk a két új tagunknak, egy német marketinges kollégának és egy maláj tanácsadó kolléganőnek, és a már kialakulni látszott stratégiánkat, szereposztásunkat az ő bevonásukkal újra kell értékelnünk. Ez viszont bár töbletmunka és főleg időigényes tevékenység amiből most már egyre kevesebb van), de mindenképpen megéri, mert a két új értékes csapattaggal bővülve sokkal többre leszünk majd képesek, mint amire hárman lettünk volna.
Emellett persze nagy változás az is, hogy a következő 5 hét alatt esedékes munkából, amit csak lehet előre hozzak, amit pedig már nem győzök, azt átadjam azoknak a kollégáknak, akik helyettesíteni fognak távollétemben (ezúttal is köszönet nekik).
Néhányan aggódva kérdezték tőlem, hogy mi lesz most a vitorlás szezonnal, hogy fog beindulni nélkülem? :-) Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy egyrészt nem vagyok pótolhatatlan, másrészt pedig addigra hazaérek és nem nélkülem indul az idény. :-))
A blogomon is elkövettem néhány esztétikai változást, de még nem vagyok vele elégedett, csak nem volt több időm szépítgetni, így be kell érni egyelőre azzal ameddig el tudtam jutni. Alkalom adtán majd folytatom a javítgatást... és ha van bármelyik kedves olvasómnak ötlete, hogyan lehetne szebbé tenni, ne titkolja el előlem, mert szívesen veszem a tanácsokat!
Néhány kedves ismerőstől, baráttól már kaptam hasznos tanácsokat az utazást illetően. Megértettem, hogy nem érdemes nagy halom ruhával kiutazni, mert sokkal olcsóbban lehet Kínában megvenni a ruhákat, így érdemes helyben bővíteni a ruhatárat. Az is hasznos ötletnek tűnik, hogy a 9+3 órás repülőútra olyan öltözékben induljak el, amiben kényelmesen érzem majd magam az utazás során, és ugyan az is hasznosnak tűnik, hogy a Szecsuáni hegyek megmászásához a bakancsot a lábamon vigyem magammal (ezzel is csökkentve a bőrönd súlyát), de azzal az ötlettel még nem barátkoztam meg teljesen, hogy a repülőn majd vegyem is le a bakancsot, hogy kényelembe helyezzem a lábamat... :-) De ezt is biztosan meg fogom oldani.
A shanghai Captain Hostelt sikerült lefoglalnom, így már csak Pekingben kell találni egy jó szálláslehetőséget. A program is szépen alakul, remek ötleteket kaptam arra, hogy mit nézzünk meg Shanghaiban.
Hamarosan megjelenik a velem készített interjú, ami a CSC program média szerepléseinek első állomása. Furcsa érzés interjút adni, de a program végére biztosan hozzá fogok szokni. Amint elérhető lesz írásban, itt is közzé teszem.
Megkaptuk az első napi programunkat, amiből megtudtam, hogy amég itthon mindenki ünnepélyes hangulatban a márciusi ifjak emléke előtt fog tisztelegni, addig mi Mianyangban a helyi állami vezetőkkel, a program partnereivel és a média széleskörű képviselőivel fogunk ebédelni. Erről az jutott eszembe, amikor pár éve Berlinben töltöttem a március 15.-ét és egy magyar kollégámmal, Palival együtt kokárdákkal feldíszítve mentünk a csapattal a Vienna nevű étterembe óriás bécsi szeletet vacsorázni (tényleg óriás volt, mert a tányér nem látszott ki alóla), azt is megúsztuk anélkül, hogy kihajított volna az osztrák étteremtulajdonos, pedig mindenki kérdésére el kellett mesélnünk, hogy a kokárda az osztrákok ellen fellázadt
magyar ifjak emlékére díszeleg rajtunk. :-)
Húha, megint későre jár, mindenkinek kellemes pihenést!
Üdv, Gábor